5-1

Ardžuna szólt: Ó, Krisna, először a cselekvésről való lemondásra kérsz, majd újra a odaadással való cselekvésre tanácsolsz. Kérlek, mondd meg nekem világosan, melyik út a kedvezőbb a kettő közül?

Magyarázat: Ebben a versben Ardžuna dilemma előtt áll. Szeretné megérteni, hogy a lelki gyakorlás melyik formája vezet a legmagasabb lelki eredményhez. Két útra mutat rá: először azokra, akik odaadó szeretettel szolgálják Istent személyes formában, másodszor pedig azokra, akik az Abszolútumra, vagyis a Megnyilvánulatlanra, az Isteni lényegre összpontosítanak, amely meghaladja a fizikai formát és leírhatatlan.

5-2

A Legfelsőbb Úr válaszolt: Mind a cselekvésről való lemondás, mind az odaadással való cselekvés jó a megszabadulás eléréséhez. De e kettő közül az odaadással való cselekvés jobb, mint a cselekvésről való lemondás.

Magyarázat: Miért tartják a önzetlen cselekvést jobbnak? A cselekedetektől való elzárkózás, ha nem támaszkodik belső lelki fegyelemre és megértésre, zavart vagy a lelki fejlődés stagnálását okozhatja. Ezzel szemben az önzetlen cselekvés lehetővé teszi az ember számára, hogy a világban éljen és egyidejűleg lelkileg fejlődjön, mivel megtanítja a kötelességeinek teljesítését anélkül, hogy jutalmat várna, hanem felajánlva azokat Istennek. Ez egy aktív életmód, ahol a lelki fejlődést a mindennapi élet és a munka kihívásain keresztül érik el. Ez a vers hangsúlyozza, hogy bár a cselekedetektől való elzárkózás tűnhet a leggyorsabb útnak a lelki felszabaduláshoz, valójában az aktív cselekvés önzetlen hozzáállással és ragaszkodás nélkül mélyebb és tartósabb lelki hasznot hoz.

5-3

Azt, aki nem gyűlöli, és nem vágyik a cselekedetek gyümölcseire, mindig lemondónak kell tekinteni. Egy ilyen ember, ó, erős karú Ardžuna, megszabadulva minden kettősségtől, könnyen legyőzi az anyagi kötelékeket, és teljesen felszabadul.

Magyarázat: Krisna rámutat a világi kötelékektől való valódi lemondás lényegére. Ez nem csak a materiális dolgoktól való külső elzárkózással kapcsolatos, hanem inkább a belső hozzáállással. Az az ember, aki nem érez sem gyűlöletet, sem vágyat, valóban lemondott a világi kötelékekről. Ez azt jelenti, hogy az elméje nincs a kettősségekhez kötve – öröm és bánat, siker és kudarc.

5-4

Csak a tudatlanok beszélnek arról, hogy az Istennek való önátadás (a cselekvés útja) különbözik a világ analitikus tanulmányozásától (a tudás útja). Valójában a tanultak azt mondják, hogy aki gondosan járja az egyik utat, eléri mindkettő gyümölcsét.

Magyarázat: Ez a vers rámutat arra, hogy csak a tudatlanok vagy azok, akik nem elég bölcsek, gondolják, hogy a tudás útja (az értelmi út a megvilágosodáshoz) és a lelki fegyelem útja (egy gyakorlati út, amely magában foglalja a szemlélődést) teljesen különbözik egymástól. Valójában kiegészítik egymást, és mindkettő ugyanahhoz a célhoz vezet – Isten megismeréséhez. A bölcsek megértik, hogy mindkét útnak ugyanaz a célja – a megvilágosodás és az egység a legmagasabb igazsággal. Ezért, ha az ember választ egy utat, és teljes elkötelezettséggel és helyes megközelítéssel követi azt, elérheti ugyanazt az eredményt, amelyet mindkét út kínál. Ez a vers hangsúlyozza, hogy a lelki fejlődés nem a konkrét módszer megválasztásától függ, hanem attól, hogy az ember mennyire jól gyakorolja azt, és mennyire mélyen megérti.

5-5

Azt az állapotot, amelyet a tudás útján érnek el, a lelki fegyelem útján is elérik. Aki látja, hogy a tudás útja és a lelki fegyelem ugyanaz, az valóban lát.

Magyarázat: Krisna elmagyarázza, hogy mind az intellektuális tudás útja, mind a lelki fegyelem útja ugyanahhoz a célhoz vezet – a legmagasabb igazság eléréséhez. A tudás útja a világ és az önmaga valódi természetének intellektuális feltárását és megértését jelenti, míg a lelki fegyelem gyakorlást, koncentrációt és elmélkedést foglal magában a legmagasabb valósággal való egység elérése érdekében. Azt is hangsúlyozzák, hogy mindkét útnak ugyanaz a célja, és az az ember, aki megérti, hogy kiegészítik egymást, valóban érti a lelki utat. Ez a vers arra ösztönöz, hogy értsük meg, hogy attól függetlenül, hogy melyik utat választja az ember, mindkettő a megvilágosodáshoz és a legmagasabb igazsághoz vezet.

5-6

Ó, erős karú Ardžuna, az Úr szolgálata nélkül, egyszerűen lemondva minden cselekedetről, nem lehet boldogságot elérni. De a bölcs, aki Isten szolgálatának szenteli magát, gyorsan elérheti a Legfelsőbbet.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy a cselekedetektől való elzárkózás lelki fegyelem nélkül, ami ebben a kontextusban Isten szolgálatát jelenti, egy nagyon nehéz út, amely gyakran szenvedéshez vezet. Ennek az az oka, hogy az elme még mindig az anyagi világra vágyik, még akkor is, ha az ember fizikailag elzárkózott tőle. Csak a lelki fegyelem gyakorlásával, amely magában foglalja az elme fegyelmezését, a szemlélődést és a lelki tudatosságot, érheti el az ember gyorsan a legmagasabb igazságot – az Isteni tudatot, az Abszolút Valóságot. Ez a vers hangsúlyozza a lelki fegyelem fontosságát, és rámutat, hogy a lelki tökéletesség eléréséhez nem elég az egyszerű elzárkózás lelki fegyelem nélkül.

5-7

Aki odaadással cselekszik, akinek a lelke tiszta, aki uralja az elméjét és az érzékeit, drága mindenkinek, és mindenki drága neki. Bár mindig cselekszik, soha nem kötődik meg.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna egy olyan embert ír le, aki lelki fegyelmet gyakorol, és lelki tisztaságot és önfegyelmet ért el. Egy ilyen ember megtisztította az elméjét az egoizmustól és az önző vágyaktól (tiszta a lelke), és legyőzte az érzékeit – többé nem rabszolgája érzéki vágyainak. Az elméje stabil, és teljes mértékben irányítja mind belső, mind külső vágyait. Fontos, hogy egy ilyen ember tisztában van azzal, hogy a saját lelke minden lény lelkével kapcsolatban áll. Megérti, hogy a lélek minden élőlényben egy és ugyanaz, ami az egész teremtés egységének érzéséhez vezeti. Ezért, még ha cselekszik is a világban, nincs a cselekedetekhez kötve – nem tartja magát a cselekedetek eredményeinek tulajdonosának vagy végrehajtójának. Önzetlenül cselekszik, ragaszkodás nélkül, és nem kötődik az anyagi világhoz.

5-8

Az Isteni tudatában lévő ember mindig arra gondol: Én semmit sem teszek – bár lát, hall, érez, szagol, eszik, mozog, alszik, lélegzik.

Magyarázat: Ez a vers azt a hozzáállást és megértést írja le, amelyet az a személy szerez, aki elsajátította a spirituális fegyelmet, és elérte az igazság legmagasabb szintű megértését. Az ilyen ember megérti, hogy ő maga mint test nem a cselekvések végrehajtója, hanem csupán megfigyelő. Minden cselekvés – látás, hallás, érintés, szaglás, evés, járás, alvás és lélegzés – fizikai aktivitás, amelyet a test végez, és ezek nem kapcsolódnak a lélek valódi természetéhez. Az igazságot megértő ember látja, hogy a lélek elválik a testtől, és nem kapcsolódik a világi cselekvésekhez. Ez azt jelenti, hogy megérti: minden fizikai cselekvés csak a világ természetes rendjében történik, de az ő valódi énje (a lélek) érintetlen marad ezektől a cselekvésektől. Ez a megértés megszabadítja az embert a cselekvésekhez és az eredményekhez való ragaszkodástól, mert megérti, hogy az ő valódi lénye túl van a fizikai testen és a világ cselekvésein. Ez a spirituális állapot lehetővé teszi az ember számára, hogy a világban éljen és elvégezze a kötelességeit, de ugyanakkor mentes maradjon a cselekvés következményeitől, mert nem azonosul a fizikai cselekvésekkel és az anyagi világgal. Ez a spirituális fegyelem magas szintje, amelyben az ember megszabadult a cselekvés egóhoz való kötődésétől.

5-9

Mert tudja, hogy bár beszél, kiürít, ad, kinyit és becsukja a szemét, egyszerűen hagyja, hogy az anyagi érzékek működjenek az objektumaikkal.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna tovább magyarázza, hogy az a személy, aki elsajátította a spirituális fegyelem tanítását, és tudatában van valódi lényének, hogyan látja a cselekedeteit a világban. Megérti, hogy minden cselekvés – beszéd, valamitől való megszabadulás, elfogadás, a szem kinyitása vagy becsukása – csak az érzékek cselekvése, amelyek az objektumaikra reagálnak. Az ilyen ember nem ragad bele a cselekvésekbe, megérti, hogy az ő valódi énje nem vesz részt ezekben a cselekvésekben. Ezek csak a test és az érzékek funkciói, amelyek automatikusan történnek, de nem befolyásolják a lelket. A spirituális fegyelemmel összekapcsolt lélek szabad és nem vesz részt a cselekvésekben, ahogyan a tükör tükröz, de nem vesz részt abban, amit tükröz.

5-10

Aki cselekedeteket végez, átadva azokat az Isteni tudatnak, és lemond a ragaszkodásról, nem szennyeződik be a bűntől, ahogyan a lótuszlevél érintetlen marad a vízben.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna azt tanítja, hogy az a személy, aki átadja a tetteit az Isteni tudatnak, azaz Istenre gondolva végzi az összes cselekedetét, és nem ragaszkodik a cselekedetek eredményeihez, nem kötődik a bűnhöz és a cselekedetek következményeihez. Ezt az állapotot ahhoz hasonlítja, mint amikor a lótuszlevél a vízben van, de nem nedvesedik meg és érintetlen marad. Ugyanígy az az ember, aki önzetlenül él és személyes ambíciók vagy ragaszkodás nélkül végzi a cselekedeteit, spirituálisan tiszta marad, és nem bonyolódik bele a cselekvés ciklusába.

5-11

A spirituális fegyelmet gyakorlók, elvetve a ragaszkodást, csak a megtisztulás céljából cselekszenek a testükkel, az elméjükkel, az értelmükkel és még az érzékeikkel is.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna leírja, hogyan végzi a spirituális fegyelmet gyakorló a cselekedeteit. A spirituális fegyelmet gyakorló a testével, elméjével, intellektusával és még az érzékeivel is cselekszik, de a cselekedetei mentesek a ragaszkodástól. A spirituális fegyelmet gyakorló nem tekinti a cselekedeteit anyagi javak megszerzésének módjának, hanem inkább eszköznek a lelke megtisztítására, önzetlenül cselekedve és a tetteit Istennek ajánlva. • A ragaszkodásról való lemondás azt jelenti, hogy a spirituális fegyelmet gyakorló nem vár semmilyen személyes hasznot vagy jutalmat a cselekedeteiért. Azokat a spirituális megtisztulás és a lélek megtisztítása céljából végzi a cselekedetek következményeitől. • A test, az elme, az intellektus és az érzékek azok az eszközök, amelyekkel az ember a világban cselekszik. A spirituális fegyelmet gyakorló ezeket használja fel olyan önzetlen cselekedetek végzésére, amelyek segítenek elérni a legmagasabb spirituális célt. Ez a vers hangsúlyozza, hogy annak ellenére, hogy a spirituális fegyelmet gyakorló részt vesz a világi cselekedetekben, az elméje nem kötődik az anyagi célokhoz, és a cselekedetei csak a belső megtisztulást szolgálják. Ez a vers azt tanítja, hogy még egy aktív ember is végezheti a mindennapi cselekedeteit a testével, elméjével és érzékeivel, de a lélek megtisztítása és a spirituális fejlődés céljából. Ez azt jelenti, hogy a cselekedeteknek nem anyagi haszonszerzésre, hanem spirituális fejlődésre és az egoizmustól és ragaszkodástól való megtisztulásra kell irányulniuk.

5-12

Az Istennel egyesült hívek, lemondva a cselekedetek gyümölcseiről, megingathatatlan békét érnek el; ezzel szemben az az ember, aki nincs egyesülve az Istennel, aki élvezni akarja a cselekedetei gyümölcseit, megkötözötté válik.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza a különbséget a spirituális fegyelmet gyakorló és az a személy között, aki nincs kapcsolatban a spirituális fegyelemmel. • A spirituális fegyelmet gyakorló, aki lemond a cselekedetek gyümölcseiről (nem ragaszkodik a cselekedetek eredményeihez), olyan békét ér el, amely állandó és független a külső körülményektől. Ez a béke a spirituális stabilitásból és annak megértéséből származik, hogy az ember valódi lénye nem kötődik a világi cselekedetek eredményeihez. • Az a személy, aki nincs kapcsolatban a spirituális fegyelemmel, aki vágyak által vezérelve cselekszik, folyamatosan ragaszkodik a cselekedetek gyümölcseihez és azok eredményeihez, ezáltal megkötözötté válik a világi eseményekkel, és szenved azok hatásától. A vágyai és a ragaszkodása cselekvési kötöttséget hoz létre, ami nyugtalansághoz és szenvedéshez vezet. Ez a vers hangsúlyozza, hogy az önzetlen cselekvés és a cselekedetek gyümölcseiről való lemondás a spirituális béke útja, míg a vágyak és az eredményekhez való ragaszkodás a cselekvéshez való kötöttséget és az elkerülhetetlen szenvedést okozza.

5-13

Amikor a megtestesült lény uralja a természetét, és elméjével lemond minden cselekedetről, boldogan él a kilenc kapus városban, anélkül, hogy cselekedne vagy cselekvésre késztetne.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna azt az állapotot írja le, amelyben az ember teljesen független a cselekedeteitől. Az ilyen ember elméjével lemond minden cselekedetről, ami azt jelenti, hogy tudatosan megérti, hogy még ha a test tovább is működik, ő maga – a lélek – független ezektől a cselekedetektől. Ez a tudat belső békét és boldogságot teremt. • A kilenc kapus város a testet jelképezi, amelynek kilenc nyílása van (két szem, két fül, két orrlyuk, száj, anális és nemi szerv nyílása). Ebben a testben él a lélek, de a tudatos ember megérti, hogy ő maga – a lélek – nem a cselekvések végrehajtója. • Az elme lemondása a cselekedetekről azt jelenti, hogy az ember nem ragad bele a cselekedetekbe, és nem azonosítja magát a testtel vagy annak funkcióival. A világban él, de nincs kötődése a test cselekedeteihez. Az ilyen ember, aki teljesen uralja magát és az érzékeit, békében és belső boldogságban tud élni, mert tudatában van annak, hogy a test a lélektől függetlenül működik tovább, és a lélek nem szennyeződik be vagy kötődik a test cselekedeteihez.

5-14

A megtestesült lény Ura nem hoz létre sem cselekedeteket, sem cselekvési képességet, sem kapcsolatot a cselekedetek és azok gyümölcsei között. Ezt mind az anyagi természet tulajdonságai végzik.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna rámutat, hogy Isten vagy a Legfelsőbb Úr nem az, aki cselekedeteket ró az emberekre, cselekvési erőt ad nekik, vagy összeköti őket a cselekedetek gyümölcseivel. Nem Isten dolga, hogy cselekvésre késztesse az embert, és meghatározza a sorsát. • A cselekedetek és azok következményei az ember saját természetéhez kapcsolódnak. Az emberek a saját természetes lényük és hajlamaik szerint cselekszenek, amelyek a belső karakterükből fakadnak. Ez azt jelenti, hogy az ember cselekedeteit és a cselekedetek eredményeit a belső állapota és hajlama befolyásolja. • Az Úr semleges megfigyelő, és nem ad közvetlen utasításokat arra vonatkozóan, hogy az embernek hogyan kell cselekednie, vagy milyen cselekedetekhez kell kötődnie. Maga az ember az, aki a szabad akaratával és a természetes hajlamaival úgy dönt, hogy cselekszik, és szembesül a következményekkel. Ez a vers hangsúlyozza, hogy az ember belső állapota (karaktere, természete) az, ami a cselekedeteit és azok következményeit formálja, nem pedig Isten vagy valamilyen külső hatalom. Ez azt jelenti, hogy az emberek maguk felelősek a cselekedeteikért, és a belső lényük határozza meg a sorsukat.

5-15

A Legfelsőbb nem vállal felelősséget sem az ember bűnös, sem az istenfélő cselekedeteiért. A megtestesült lényeket a tudatlanság téveszti meg, ami elrejti a valódi tudást.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna rámutat, hogy Isten nem ró felelősséget az emberekre a bűneikért vagy a jó cselekedeteikért, azaz a Legfelsőbb Úr semleges és nem avatkozik bele az emberek cselekedeteibe. Isten nem fogadja el az ember bűneit, sem a jó cselekedeteit. Minden, ami az embert a cselekvéshez és annak következményeihez köti, az a saját tudatlansága. • A tudatlanság elfedi a lélek lényegéről és az Istenséggel való egységéről szóló valódi tudást. Az az ember, akinek nincs tudása a saját valódi természetéről és a lélek Istenséggel való egységéről, megtévesztetté válik, és az anyagi világhoz ragaszkodik, ezáltal olyan cselekedeteket végez, amelyek a cselekvésben tartják. • A bűnök és a jó cselekedetek az ember saját cselekedeteinek eredményei, amelyek a tudatállapotából és a megértéséből erednek. Nem Isten az, aki elfogadja vagy megbünteti ezeket a cselekedeteket, hanem maga az ember felelős azért, ahogyan reagál az élethelyzetekre. Ez a vers rámutat, hogy az ember tudatlansága az, ami megtéveszti őt, és arra készteti, hogy a világi bűnökhöz vagy jó cselekedetekhez kapcsolódjon. Amint az ember megszabadul a tudatlanságtól és valódi tudásra tesz szert, látja, hogy a lélek független az anyagi világ cselekedeteitől.

5-16

De azok számára, akiknek tudatlanságát a tudás elpusztította, ez a tudás, mint a nap, megvilágítja a legfelsőbb igazságot.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna leírja, hogyan szabadítja meg a tudás az embert a tudatlanságtól, amely elfedi a valódi valóságot. Azok számára, akik a tudás fényével elpusztították a tudatlanságot, az igazság világossá és nyilvánvalóvá válik, akárcsak a nap, amely eloszlatja a sötétséget és megvilágítja a világot. • A tudatlanság az, ami elfedi a lélek valódi lényegét, és arra készteti az embert, hogy az anyagi világhoz ragaszkodjon. Amikor ezt a tudatlanságot elpusztítják, az ember meglátja az igazságot. • A tudás úgy működik, mint a nap, amely eloszlatja a sötétséget. A tudás nemcsak az ember saját valódi természetét tárja fel, hanem a Legfelsőbb Istenségről szóló legfelsőbb igazságot is, amely korábban a tudatlanság miatt rejtve volt.

5-17

Amikor az ember értelme, elméje, hite és menedéke teljesen a Legfelsőbbre irányul, akkor a teljes tudásnak köszönhetően teljesen megszabadul az aggodalmaktól, és így nehézség nélkül jár a felszabadulás útján.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogyan érik el a felszabadulást a cselekvés ciklusából azok az emberek, akik teljesen az Istenségnek szentelték az életüket, és többé nem térnek vissza az anyagi létezésbe. • Azok, akiknek értelme, elméje, hite és menedéke teljesen a Legfelsőbbre irányul. Ez azt jelenti, hogy minden tudatuk, gondolatuk és cselekedetük Istenre irányul, teljesen bíznak Istenben, és csak nála keresnek menedéket. • A teljes tudásnak köszönhetően megszabadulnak az anyagi létezésből eredő aggodalmaktól. Többé nincsenek kétségeik vagy bizonytalanságaik, mert elérték az élet értelmének és a spirituális lényegüknek a valódi megértését. • Könnyen járják a felszabadulás útját, mert elméjük és szívük mentes az anyagi kötelékektől. Elérték azt az állapotot, amelyben többé nem szükséges a születés és a halál ciklusába való visszatérés, mert teljesen megszabadultak az anyagi világ okozta szenvedéstől és korlátoktól.

5-18

Az alázatos bölcsek igaz tudásuknak köszönhetően egyenlően tekintenek az erényes és alázatos Brahmánra, a tehénre, az elefántra, a kutyára és a kutyahúsevőre.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy a bölcsek és a megvilágosodottak egyenlő szemmel látnak minden lényt, nem tesznek különbséget külső megjelenésük, kasztjuk, társadalmi státuszuk vagy állatfajuk alapján. Felismerik, hogy a lélek minden lényben egyenlő, függetlenül attól, hogy milyen testben van. • Egy tanult embert és egy alacsonyabb kasztú, tisztátalan ételt fogyasztót egyenlően látnak, mert a lelkük lényegében megegyezik. • Ugyanez vonatkozik az állatokra – a tehénre, az elefántra vagy a kutyára. A megvilágosodott ember megérti, hogy minden élőlény egyenlő szellemi létező, bár különböző formákban vagy állapotokban vannak. Ez a vers arra utal, hogy azok az emberek, akiknek igaz tudásuk és alázatuk van, képesek mindenkit egyenlőnek látni, és nem tesznek különbséget külső tényezők alapján. Látásuk a lélek egységén és a szellemi szint tudatosításán alapul, nem pedig az anyagi különbségeken.

5-19

Akiknek az elméje megszilárdult az egyenlőségben és a békében, azok már legyőzték a születés és a halál körülményeit. Ők hibátlanok, és ezért már megszilárdultak az Isteni tudatban.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna rámutat, hogy azok, akiknek az elméje egyensúlyban van, és akik egységes szemmel látják a világot, már ebben az életben legyőzték a születés és a halál ciklusát. Elménk állandó egységben van az Isteni tudattal, és ezért kikerültek a születés és a halál ciklusából. • Az Isteni tudat tiszta és tökéletes – hibátlan és mindenben egyenlő, függetlenül az emberi vagy állati testtől vagy a társadalmi státusztól. Ezért azok, akik tudatában vannak ennek az egységnek, már az Isteni tudat állapotában vannak. Ez a vers hangsúlyozza, hogy azok, akik szellemileg megvilágosodottak és látják az egységet minden lényben, már megszabadultak a születés és a halál ciklusától, és állandóan kapcsolódnak az Isteni tudathoz.

5-20

Az az ember, aki nem örül, ha valami kellemeset kap, és nem is szomorodik el, ha valami kellemetlent kap, akinek a tudata stabil, aki nem zavart és aki ismeri az Isteni tudományt, már transzcendentális állapotban van.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, milyen az az ember, aki elérte az Isteni tudatot. Kiegyensúlyozott elmével él, amelyet nem befolyásolnak a külső helyzetek – öröm vagy szomorúság, kellemes vagy kellemetlen események. Egy ilyen ember megszabadult a dualizmustól és a ragaszkodástól, szellemileg stabil, és nem zavarják az élet múlandó helyzetei. • Nem örül és nem szomorodik el – ez az ember nem enged az érzelmi ingadozásoknak. Nem ragaszkodik sem a pozitív, sem a negatív eseményekhez, mert megérti, hogy ezek az anyagi világ múlandó aspektusai. • Stabil tudat – a tudata megingathatatlan. Ez azt jelenti, hogy nyugalomban és egyensúlyban marad, függetlenül a körülötte zajló változásoktól. • Nem zavart – egy ilyen ember nem téveszti meg, megérti a világ valódi természetét, és megszabadult az illúzióktól. • Ismeri az Isteni tudományt – tudatában van az Isteni mindenható szellemi valóságának, és megszilárdult az Isteni tudatban, ami azt jelenti, hogy állandóan kapcsolódik az Isteni tudathoz.

5-21

Egy ilyen felszabadult ember nem vonzódik az anyagi érzéki örömökhöz, hanem mindig belső békében marad, élvezve a benne rejlő boldogságot. Ily módon az önmegvalósított személy, aki egyesült az Istennel, korlátlan boldogságot élvez, mert tudata az Istenre irányul.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy az igazi boldogság nem a külső világi tárgyakban található, hanem a belső tudatban. Az az ember, aki nem ragaszkodik a külső dolgokhoz, önmagában találja meg az igazi boldogságot – a lelkében és a belső lényegében. • Külső tárgyak – világi tárgyak, amelyek átmeneti örömet vagy élvezetet okoznak, de múlandóak. Nem képesek tartós boldogságot adni. • Nem ragaszkodó lélek – az az ember, aki nem ragaszkodik ezekhez a külső tárgyakhoz, mert megérti, hogy azok ideiglenesek és állandótlanok. Elméje szabad a ragaszkodástól, és ezért önmagában talál boldogságot. • Boldogság önmagában – az igazi boldogság belső, nem található meg a külső világban, csak a saját valódi lényegének megértésében. Az az ember, aki a szellemi fegyelmen keresztül kapcsolódik az Isteni tudathoz, az, aki tudatában van az Istennek és a szellemi tudásnak megfelelően él. Kifogyhatatlan boldogságot ér el, amely független a világi örömöktől és bánatoktól.

5-22

Az értelmes ember nem vesz részt a szenvedés forrásaiban, amelyek az anyagi érzékekkel való érintkezésből származnak. Ó, Kuntí fia, ezeknek az élvezeteknek van kezdete és vége, és ezért a bölcs nem talál bennük örömet.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy az érzéki élvezetek, amelyek külső tárgyakból származnak, ideiglenesek, és a természetükből adódik, hogy mindig szenvedéshez vezetnek. Ennek az az oka, hogy ezeknek az élvezeteknek van kezdete és vége, és nem tudnak tartós boldogságot adni. Amikor ezek az élvezetek véget érnek, csalódást és szenvedést okoznak. A bölcs ember nem enged ezeknek az élvezeteknek, mert megérti azok múlandó természetét. Krisna Kuntí fiaként szólítja meg Ardzsunát, hogy jelezze nemességét és felelősségét.

5-23

Ha az ember e test elhagyása előtt képes elviselni az anyagi érzékek késztetéseit és megállítani a vágyak és a harag erejét, akkor stabil és boldog ebben a világban.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy a szellemi fegyelem gyakorlója (az, aki kapcsolódik a szellemi fegyelemhez) képes legyőzni a vágyakat és a haragot, amelyek az emberi érzelmek két legerősebb formája. Ez a legyőzés fontos a belső béke és az igaz boldogság eléréséhez. • Vágyak és harag – ezek a fő érzelmi formák, amelyek képesek felborítani az elme egyensúlyát és nyugtalanságot okozni. A vágyak az anyagi ragaszkodásból erednek, a harag pedig az elégedetlenségből, amikor a vágyak nem teljesülnek. • Elviselni a vágyakat és a haragot – az az ember, aki képes elviselni ezeknek az erős érzelmi erőknek a hatását, az, aki uralja önmagát, és képes egyensúlyban maradni még külső zavarok idején is. • A test elhagyása előtt – ez azt jelenti, hogy az embernek már ebben az életben, a halál előtt el kell érnie ezt az állapotot, hogy szellemi szabadságot és boldogságot tapasztalhasson meg. • Szellemi fegyelemmel felruházott – az, aki kapcsolódik a szellemi fegyelemhez és belsőleg kiegyensúlyozott, képes nem engedni a vágyaknak és a haragnak. Egy ilyen ember valóban boldog, mert az elméje szabad a zavaró érzelmektől és a ragaszkodástól.

5-24

Az, aki önmagában talál boldogságot, aki aktív és örül önmagában, és akinek a célja a belső világra irányul, az valóban misztikus. Ő felszabadult a Legfelsőbbben, és végül eléri a Legfelsőbbet.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna a szellemi fegyelem gyakorlójának legmagasabb állapotát írja le – azt az embert, aki teljes mértékben a belső világára összpontosít, és boldogságot, örömet és megvilágosodást talál önmagában, nem pedig külső tárgyakban. Egy ilyen ember elérte a felszabadulást és az egyesülést az Istennel. Ez a belső béke vezet a materiális kötelékekből való szabaduláshoz és az Isteni tudattal való egyesüléshez.

5-25

Akik felemelkedtek a kétségekből eredő kettősségek fölé, akiknek az elméje a belső világra irányul, akik mindig minden élőlény javáért cselekszenek, és akik mentesek minden bűntől, elérik a Legfelsőbbben való felszabadulást.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna leírja, hogyan érik el a szellemileg megvilágosodott emberek (a bölcsek vagy a tudósok) az egységet az Isteni tudattal, ami a materiális kötelékekből való teljes felszabadulás. Ezek az emberek, akik megtisztultak a bűnöktől, megszabadultak a kétségektől és mások javáért cselekszenek, elérik az egységet az isteni tudattal – egy olyan állapotot, amelyben egyesülnek az Isteni tudattal és megszabadulnak az anyagi világtól.

5-26

Akik mentesek a haragtól és minden anyagi vágytól, akik önmegvalósítottak, önfegyelmezettek és állandóan a tökéletességre törekszenek, egészen hamar biztosan elérik a Legfelsőbbben való felszabadulást.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogyan képesek a szellemi fegyelem gyakorlói elérni az egységet az Isteni tudattal, azaz a megszabadulást az anyagi világtól, elérve az egységet az Isteni tudattal. Ezek az emberek megszabadultak a vágyaktól és a haragtól – a szellemi út két legerősebb akadályától. Ők önmegvalósítottak, fegyelmezettek és állandóan a szellemi tökéletességre törekszenek. Az ilyen emberek felszabadulása az Isteni tudatban nagyon közel van, mert magas szellemi állapotot értek el, amely az anyagi létezésből való teljes megszabaduláshoz vezet.

5-27

Leválva a külső érzéki tárgyakról, a tekintetet a szemöldökök közötti pontra irányítva, a be- és kilégzést az orrlyukakban felfüggesztve, és ily módon megfékezve az elmét, az érzékeket és az értelmet, a felszabadulásra törekvő szellemi fegyelem gyakorlója megszabadul a vágyaktól, a félelemtől és a haragtól.

Magyarázat: Ez a vers egy meditációs technikát ír le, amely segít megszabadulni a külső tárgyak hatásától és összpontosítani az elmét. Hangsúlyozza, hogy el kell szakadni az érzéki tárgyaktól, a tekintetet a szemöldökök közötti pontra kell összpontosítani, ellenőrizni kell a légzést, valamint féken kell tartani az elmét, az érzékeket és az értelmet. Ez a gyakorlat segít a szellemi fegyelem gyakorlójának megszabadulni a vágyaktól, a félelemtől és a haragtól, amelyek a szellemi út fő akadályai.

5-28

Aki mindig ebben az állapotban van, az valóban felszabadult.

Magyarázat: Ez a vers lezárja az előző gondolatot, megerősítve, hogy az az ember, aki folyamatosan képes fenntartani ezt a belső állapotot, elszakadva a külső zavaró tényezőktől, és irányítva elméjét és érzékeit, valóban eléri a felszabadulást az anyagi világ korlátaitól.

5-29

A bölcs, aki Engem az összes áldozat és aszkézis legfőbb élvezőjének ismer, az összes bolygó és mennyei lény Legfelsőbb Urának, az összes élőlény jótevőjének és barátjának, megszabadul az anyagi szenvedéstől, és békére lel.

Magyarázat: Ez a vers a bölcsesség kulcsát adja meg a belső béke és harmónia eléréséhez. Krisna feltárja, hogy Isten az összes rituálé, aszkézis és áldozat valódi élvezője és az összes világok uralkodója. Az, aki megérti ezt az igazságot, elérheti a lelki békét. • Az összes áldozat és aszkézis élvezője – Krisna elmagyarázza, hogy ő az, aki elfogadja az összes áldozatot és aszkézist. Az Istennek bemutatott áldozatok és aszkézisek hozzák létre a lelki megtisztulást, és vezetnek békéhez. • Az összes világ uralkodója – Krisna rámutat, hogy ő a Legfelsőbb Úr, akié az összes világ és az összes lény. Ő az összes életforma és a világegyetem uralkodója. • Az összes élőlény jótevője – Krisna nem csak a világ felett uralkodik, hanem az összes lény barátja és jótevője is. Gondoskodik az összes életforma jólétéről, és kívánja lelki fejlődésüket. Az, aki tudatában van Krisna Legfelsőbb Urként és jótevőként betöltött szerepének, belső békére lel, mert megérti, hogy minden Istentől függ, és hogy Isten mindig az ember javára cselekszik.