2-1

Sañjaya mondta: Ekkor látva Arjunt, akit együttérzés fogott el, könnyes szemmel és kétségbeesetten, Madhusūdana (Krisna) ezeket a szavakat mondta.

Magyarázat: Krisna megkezdi szellemi tanítását Arjunanak. Sañjaya, aki az eseményeket Dhritarāṣṭranak mondja el, leírja Arjuna érzelmi állapotát: együttérzés fogta el, könnyes szemmel, mély kétségbeesésben van, képtelen elfogadni a rokonai elleni harc gondolatát. Krisnát itt Madhusūdanaként szólítják meg, ami arra utal, hogy képes elpusztítani a démoni erőket. Most az a feladata, hogy eloszlassa Arjuna szellemi és érzelmi démonait - kétségeit és bánatát.

2-2

A Legfelsőbb Úr mondta: Drága Arjunám, hogyan jöhettek rád ezek a tisztátalanságok? Egyáltalán nem illenek egy olyan emberhez, aki ismeri az élet értékét. Nem a magasabb bolygókra vezetnek, hanem a gyalázatra.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna meglepetéssel és csalódottsággal szólítja meg Arjunt zavarodottsága és érzelmi gyengesége miatt. Krisna megkérdezi, hogy miért fogta el Arjuna a gyengeség és zavarodottság ilyen állapota éppen a nehéz pillanatban, amikor bátorságra és elszántságra van szükség. Krisna rámutat, hogy ez a viselkedés nem méltó a nemes lelkű emberekhez - azokhoz, akik követik az erkölcsöt és a kötelességet. Azt is hangsúlyozza, hogy ez a zavarodottság nem vezet a mennybe, tehát nem segít a szellemi felszabadulás elérésében, és nem hoz dicsőséget, ami fontos a harcos számára becsületének és kötelességének teljesítésében.

2-3

Ó, Pārtha (Arjuna), ne engedj ennek a megalázó tehetetlenségnek. Nem illik hozzád. Szabadulj meg egy ilyen kicsinyes gyengeségtől és kelj fel, ó, az ellenségek megbüntetője!

Magyarázat: Krisna arra ösztönzi Arjunt, hogy vesse el a gyengeséget és szedje össze magát, emlékeztetve őt arra, hogy egy ilyen állapot nem megfelelő egy hős számára. Arra szólítja fel Arjunt, hogy győzze le bátortalanságát, és emlékezzen harcosi kötelességére. Krisna Pārthaként is megszólítja Arjunt - az ellenfelek legyőzőjeként, emlékeztetve őt bátorságára és harci képességére. Ezzel a megszólítással Krisna arra ösztönzi Arjunt, hogy vesse el gyenge elmeállapotát, és keljen fel, hogy elfogadja a harci kihívást, és teljesítse harcosi státuszának kötelességét.

2-4

Arjuna mondta: Ó, a gonoszság elpusztítója, ó, az érzékek ura, hogyan küldhetek nyilakat a harcmezőn olyan férfiakra, mint Bhīṣma és Droṇa, akik tiszteletet érdemelnek tőlem?

Magyarázat: Ebben a versben Arjuna továbbra is kifejezi mély kétségeit és erkölcsi dilemmáját, Madhusūdanaként (Madhu elpusztítója) és Arisūdanaként (az ellenségek elpusztítója) szólítva meg Krisnát. Ezek a címek Krisna gonoszság elpusztítására és az igazság védelmére való képességét szimbolizálják, és arra használják őket, hogy hangsúlyozzák Krisna képességét arra, hogy segítsen Arjunának ebben a nehéz pillanatban.

2-5

Jobb ebben a világban koldulni, mint nemes lelkek rovására élni, akik az én tanítóim. Még ha ők is világi javakra törekszenek, ők az én szellemi vezetőim. Ha megölik őket, minden, amit élvezni fogunk, vérrel lesz bemocskolva.

Magyarázat: Ardzsuna kijelentései mély küzdelmét tükrözik a harcosként való kötelességei és erkölcsi elvei között – nehezen fogadja el a gondolatot, hogy kötelességének teljesítése közben meg kell ölnie azokat, akik iránt mély tisztelettel és hálával viseltetik. Pontosítani kell, hogy Ardzsuna inkább hajlandó koldulni, mint megölni a tanítóit, akik a legmagasabb kasztba tartoznak.

2-6

Nem tudjuk, mi lenne jobb – legyőzni őket, vagy hagyni, hogy ők győzzenek le minket. Azok, akiknek a megölése után nem akarnánk élni, előttünk állnak – Dhritaráštra fiai.

Magyarázat: Ebben a versben Ardzsuna teljes zavarodottságát és erkölcsi dilemmáját fejezi ki. Nem tudja, mi a jobb – legyőzni rokonait a csatában, vagy hagyni, hogy ők győzzék le őt. Annyira mély ellentmondásokban van, hogy képtelen eldönteni a helyes cselekedetet.

2-7

Most összezavarodtam a kötelességem felől, és gyengeségem miatt elvesztettem minden önuralmamat. Ebben az állapotban kérdezem Tőled, mit kell tennem, hogy jobban legyek. Most a Te tanítványod és Neked átadott lélek vagyok. Kérlek, taníts engem!

Magyarázat: Ardzsuna ebben a pillanatban tanítványként átadja magát Krisnának, kérve Krisnát, hogy vezesse és tanítsa őt. Ez az átadás nagyon jelentős, mivel Ardzsuna elismeri, hogy egyedül nem tudja megoldani a problémáit, és Krisna vezetését keresi a helyes út megtalálásához és a lehető legjobb megoldás eléréséhez.

2-8

Nem találok olyan eszközt, amely elűzné ezt a szomorúságot, amely kiszárítja az érzékeimet. Nem leszek képes legyőzni még akkor sem, ha virágzó királyságot szerzek a földön ellenségek nélkül, mint az ég uralkodója.

Magyarázat: Ez a vers Ardzsuna belső konfliktusát és képtelenségét hangsúlyozza a helyzet kezelésére, még akkor is, ha anyagi győzelmet aratna. Ez azt sugallja, hogy nem érez beteljesülést a világi eredményekből, ha azok erkölcsi és érzelmi áldozatokat követelnek. Lelke magasabb, spirituális megoldást keres, nem csak világi gazdagságot és hatalmat.

2-9

Szandzsaja mondta: Ezt mondván Ardzsuna, az ellenségek legyőzője, azt mondta Krisnának: Govinda, nem fogok harcolni, és elhallgatott.

Magyarázat: Ebben a versben Szandzsaja leírja, hogyan jelenti be Ardzsuna teljes elutasítását a harcra. Govindaként szólítja meg Krisnát ("az, aki örömet szerez az érzékeknek, valamint a tehenek védelmezője"), nem pedig Hrisikésaként. A Hrisikésa azt jelenti, hogy "az érzékek ura". E fegyelem ellenére Ardzsuna megtagadja a harcot, Govindaként (az, aki örömet szerez az érzékeknek, valamint a tehenek védelmezője) szólítva meg Krisnát. Elhatározását a Nem fogok harcolni szavakkal erősíti meg, majd csendben marad, jelezve érzelmi kimerültségét és szellemi zavarodottságát.

2-10

Ó, Dhritaráštra utóda, abban a pillanatban Krisna, mosolyogva, a két hadsereg között, a szomorú Ardzsunának ezeket a szavakat mondta:

Magyarázat: Ez a vers Krisna válaszát jelzi Ardzsuna harci elutasítására. Hrisikésa (Krisna, az érzékek ura) szomorúnak és kimerültnek látja Ardzsunát, miközben a csatatér közepén, a két hadsereg között áll, de enyhe mosollyal (ami isteni békéjére és a helyzet megértésére utalhat) kezdi meg válaszát. Krisna Ardzsunához közvetlenül a válság pillanatában szól, hogy segítsen neki felülkerekedni a kétségeken és a bánaton. A mosoly Krisna nyugalmát és meggyőződését szimbolizálja, hogy van megoldása Ardzsuna érzelmi zavarodottságából való kivezetésére.

2-11

A Legfelsőbb Úr mondta: Tanult szavakat szólva, azt siratod, ami nem érdemel megsiratást. Azok, akik bölcsek, nem siratják sem az élőket, sem a holtakat.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elkezdi tanítását, kijelentve, hogy Ardzsuna szomorúsága felesleges. Ardzsuna az élőket és a holtakat siratja, de a bölcsek – akik megértik az élet és a halál valódi természetét – nem siratják őket, mert megértik, hogy a lélek örök és elpusztíthatatlan. Krisna rámutat, hogy a bölcsesség nem csak szavakban vagy intellektuális megértésben rejlik, hanem a lélek örökkévalóságának és az élet valóságának megértésében is. Ardzsuna, bár bölcs emberként beszél, nem érti meg, hogy az emberi létezés meghaladja a fizikai halál határait.

2-12

Valójában soha nem volt úgy, hogy én ne léteztem volna, te ne léteztél volna, vagy ezek az uralkodók ne léteztek volna. És soha nem lesz úgy, hogy mi mindannyian megszűnnénk létezni.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna a lélek örök természetéről tanítja Ardzsunát. Rámutat, hogy soha nem volt olyan idő, amikor se Krisna, se Ardzsuna, se más uralkodók ne léteztek volna. A lélek örök, nem pusztul el a test halálával, és örökké létezik tovább. Ez azt jelenti, hogy az élet és a halál csak átmeneti folyamatok, amelyek nem befolyásolják a lélek létezését. Ez a vers fontos része Krisna tanításának a lélek halhatatlanságáról. Hangsúlyozza, hogy a mi létezésünk nem korlátozódik a fizikai testre és az időre. Ezért a halál nem ok a szomorúságra, mert a lélek egy másik formában létezik tovább. Krisna megpróbál segíteni Ardzsunának megérteni, hogy a csatában megölt uralkodók, akárcsak maga Ardzsuna, tovább fognak létezni, mert a lélek nem pusztítható el.

2-13

Ahogy a lélek a testben végigmegy a gyermekkoron, a fiatalságon és az öregségen, ugyanúgy a halál után is másik testet kap. A bölcs ezen nem zavarodik meg.

Magyarázat: A bölcs ember, aki megérti a lélek örök természetét, nem zavarodik meg és nem szomorkodik a halál miatt, mert tudatában van annak, hogy a lélek csak a következő élet szakaszába lép át egy másik testben. A halál csak egy átmeneti pont, nem pedig a vége. Ebben a versben Krisna megpróbálja meggyőzni Ardzsunát, hogy a halál nem ok a félelemre vagy a szomorúságra, mert a lélek tovább létezik és fejlődik.

2-14

Ó, Kuntí fia, a boldogság és a szenvedés múló megjelenése és eltűnése a megfelelő időben olyan, mint a tél és a nyár évszakainak eljövetele és elmúlása. Ezek az érzéki észlelésből erednek, ó, Bhárata utóda, és az embernek meg kell tanulnia elviselni őket anélkül, hogy felindulásba esne.

Magyarázat: Krisna arra szólítja fel Ardzsunát, hogy viselje el ezeket az átmeneti érzéseket, és őrizze meg nyugalmát a külső körülményektől függetlenül. Az az ember, aki képes megérteni ezt az átmeneti természetet, nyugalmat őriz meg mind a boldog, mind a nehéz időkben, anélkül, hogy érzelmi ingadozásoknak engedne. Ez a vers belső stabilitásra és lelki békére szólít fel, hogy az ember szellemileg erős maradva legyőzhesse az élet kihívásait. Ardzsunának rámutatnak, hogy a harc nehézségei és az érzelmi fájdalmak átmenetiek, és türelemmel és azzal a tudattal kell őket felfogni, hogy a lélek érintetlen marad, és ezt nem közömbösen, hanem megértéssel és belső békével kell megtenni.

2-15

Ó, a férfiak legkiválóbbika, az az ember, aki nem engedi, hogy a szerencse és a szenvedés befolyásolja, és mindkét helyzetben nyugodt marad, valóban alkalmas a felszabadulásra.

Magyarázat: Krisna hangsúlyozza, hogy csak azok érdemesek elérni a spirituális felszabadulást, akik képesek megőrizni lelki békéjüket és nem engedik, hogy az érzéki ingadozások befolyásolják őket. A halhatatlanságot itt a cselekvés körforgásából való spirituális felszabadulásként értelmezik, ami a ismétlődő születésektől és haláloktól való szabadságot jelenti. Az az ember, aki belső stabilitást és önkontrollt tart fenn a külső körülményektől függetlenül, alkalmas erre a legmagasabb célra. Ardzsunának azt tanácsolják, hogy fejlesszen ki ilyen lelki erőt és belső egyensúlyt, hogy legyőzze a harctéren való kétségeit és félelmeit, valamint az élet nehézségeit általában.

2-16

Az igazság keresői arra a következtetésre jutottak, hogy a nem valódi (anyagi test) múlandó, a valódi (lélek) pedig változatlan marad. Erre jutottak a kettő lényegének tanulmányozása során.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza a lélek örök természetét és a világi illúziók ideiglenességét. A nem valóságnak (az illúzióknak és az anyagi világnak) nincs állandósága, mert minden, ami az anyagi világhoz kapcsolódik, múlandó és elpusztítható. Ezzel szemben a valóság (a lélek) örök és nem semmisíthető meg. Krisna itt emlékeztet arra, hogy az anyagi testnek és a világi érzéseknek ideiglenes a természete, de a lélek, ami az igazi valóság, halhatatlan. Ardzsunának ez a tanítás segít megérteni, hogy a szomorúsága és félelmei a nem valóságon (a múlandó anyagi világon) alapulnak, és hogy az örök valóságra – a lélekre – kell összpontosítania, ami változatlan és állandó.

2-17

Tudd meg, hogy ami áthatja ezt az egész világot, az elpusztíthatatlan. Senki sem tudja elpusztítani ezt a változatlan és örök lényt.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna tovább magyarázza a lélek örök természetét. Rámutat, hogy a lélek, amely áthatja az egész világot, elpusztíthatatlan. Ez a lélek a változatlan és állandó valóság, amely jelen van mindenben, ami létezik. Krisna hangsúlyozza, hogy senki – sem ember, sem más erő – nem tudja elpusztítani a lelket, mert az örök és változatlan.

2-18

Az anyagi test, amelyben az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök lakozik, pusztulásra van ítélve. Ezért harcolj, ó, Bhárata utódja!

Magyarázat: Ez a vers ismét hangsúlyozza Krisna tanítását a lélek halhatatlanságáról és a fizikai világtól való függetlenségéről. Krisna arra ösztönzi Ardzsunát, hogy tiszta fejjel harcoljon, megértve, hogy nem okoz valódi kárt a léleknek, mert az örök és elpusztíthatatlan, és hogy a test csak a lélek burka.

2-19

Az, aki azt gondolja, hogy a lélek ölhet, és az, aki azt gondolja, hogy meg lehet ölni, mindketten téves felfogásban vannak. A lélek nem öl és nem ölik meg.

Magyarázat: Ez a tanítás elengedhetetlen ahhoz, hogy Ardzsuna megértse, hogy a csatában való részvétel és más harcosok halála nem befolyásolja a lélek igazi lényegét. A csata és annak kimenetele csak a testi szintet érinti, de a lélek örök marad, és nem befolyásolja sem a cselekedet, sem a fizikai megsemmisülés. Krisna azt szeretné, ha Ardzsuna megértené ezt a valóságot, és elengedné a harcban való részvétellel kapcsolatos félelmeit és kétségeit.

2-20

A lélek soha nem születik és soha nem hal meg. Soha nem kezdett létezni és soha nem szűnik meg létezni. Születetlen, örök, állandó és ősi; amikor a testet megölik, a lelket nem ölik meg.

Magyarázat: Ez a vers segít Ardzsunának megérteni, hogy a test ideiglenes, a lélek pedig örök, és nem vonatkoznak rá olyan fizikai változások, mint a születés és a halál. Krisna megpróbálja enyhíteni Ardzsuna félelmeit és kétségeit a csatával kapcsolatban, rámutatva, hogy még ha a testet meg is ölik, a lélek változatlan és érintetlen marad. A lélek halhatatlanságáról szóló tanítás a Bhagavad-gítá egyik központi fogalma, és arra ösztönzi Ardzsunát, hogy elfogadja harcosi kötelességét anélkül, hogy félne a fizikai következményektől.

2-21

Ó, Pártha, hogyan ölhet meg valakit, vagy hogyan okozhatja valaki megölését az az ember, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, születetlen és változatlan?

Magyarázat: Krisna ebben a versben ismét elmagyarázza, hogy a fizikai test megsemmisítése nem befolyásolja a lélek igazi lényegét. A lélekre nem vonatkozik a születés vagy a halál, és azok, akik ezt megértik, nem aggódnak a fizikai világban való ölés miatt, mert az csak a testet érinti, nem a lelket. Ez a vers arra szolgál, hogy Ardzsuna megértse, hogy a háborúban való részvétel és a halált okozó harc nem semmisíti meg az igazi lényeget – a lelket. Krisna megpróbálja megszabadítani Ardzsunát a harccal kapcsolatos félelmektől és érzelmi kétségektől azáltal, hogy elmagyarázza, hogy cselekedetei a földön csak anyagi szinten zajlanak, míg a lélek szintjén semmi sem vész el.

2-22

Ahogy az ember leveti a régi ruhákat és újakat vesz fel, úgy a lélek is elhagyja a régi testeket és újakat ölt magára.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna egy egyszerű és világos analógiával magyarázza el a lélek újjászületésének folyamatát. Ahogy az ember lecseréli a régi ruháit és újakat vesz fel, a lélek is elhagyja az elhasználódott testeket és halál után új testekbe költözik. A lélek nincs egy adott testhez kötve, és örök, míg a test mulandó és elhasználódik, mint a ruhák.

2-23

A lelket nem lehet karddal felvágni, tűzzel megégetni, vízzel megnedvesíteni és széllel megszárítani.

Magyarázat: Ez a tanítás ismét hangsúlyozza, hogy a lélek független a fizikai világ erőitől és annak megsemmisítési mechanizmusaitól. Krisna arra kéri Ardzsunát, hogy értse meg ezt a lelki igazságot, hogy legyőzze a harctól és a haláltól való félelmet, mert a lélek teljesen védve van a fizikai változásoktól.

2-24

A lelket nem lehet felvágni, megégetni, megnedvesíteni vagy megszárítani. Örök, mindenütt jelenlévő, mozdíthatatlan és állandó.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna a lélek örök és változatlan természetét hangsúlyozza. Elmagyarázza, hogy a lelket nem lehet elpusztítani semmilyen fizikai eszközzel, például karddal felvágni, tűzzel megégetni, vízzel megnedvesíteni vagy széllel megszárítani. Ez azt jelenti, hogy a lélek teljesen független az anyagi erőktől és a fizikai világ változásaitól. Ezenkívül a lélek örök, mindenütt jelenlévő, ami azt jelenti, hogy minden élőlényben és minden időben létezik. Mozdíthatatlan, ami a stabilitására és változatlanságára utal. Krisna arra is rámutat, hogy a lélek ősidők óta örök és változatlan.

2-25

A lélek kibontatlan, felfoghatatlan az elmével, és változatlan. Ezt tudva neked nem kellene érte bánkódnod.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna továbbra is a lélek halhatatlanságáról és tulajdonságairól tanítja Ardzsunát. Kibontatlannak írja le a lelket, ami azt jelenti, hogy az érzékszervekkel nem lehet látni; felfoghatatlannak, ami arra utal, hogy a lélek az elmével vagy a logikával nem érthető meg teljesen; és változatlannak, ami azt jelenti, hogy a lélek nem változik meg vagy pusztul el.

2-26

Még ha úgy gondolod is, hogy a lélek állandóan megszületik és meghal, akkor sincs okod bánkódni, ó, erős karú.

Magyarázat: Még ha a lélek folyamatos születésnek és halálnak lenne is kitéve, ez a természet rendje lenne, és hiábavaló lenne e folyamat miatt bánkódni. Krisna itt hangsúlyozza, hogy mind szellemi megértésben, mind az anyagi életciklus megértésében a halál elkerülhetetlen és természetes, és még ebben az esetben is a halál csak egy átmenet lenne egyik formából a másikba. Ezért Ardzsunának nem kellene bánkódnia vagy félnie a harc kimenetelétől.

2-27

A megszületetteknek a halál biztos, és a meghaltaknak újra biztos a születés. Ezért az elkerülhetetlent nem szabad megsiratni.

Magyarázat: Ez a vers ismét arra szólítja fel Ardzsunát, hogy győzze le szomorúságát és félelmeit, mivel a halál és a születés a Világegyetem természetes törvényének részét képezik, ami nem befolyásolja a lélek örökkévalóságát. Az előzőekben kifejtett Világegyetem természeti törvényei. *A Világegyetem természeti törvényei: Kötelesség és Igazságosság; Ok és okozat törvénye; A születés és halál ciklusa; Szabadulás a folyamatos születés, halál és újjászületés ciklusából; Kozmikus rend; Ártatlanság; Nagy ciklikus változások.

2-28

Minden teremtett lény kezdetben kibontatlan, a létezés közepén nyilvánvaló, és halálakor ismét kibontatlan. Mi az alapja a bánkódásnak?

Magyarázat: Ebben a versben Krisna az életciklust magyarázza el, hogy segítsen Ardzsunának megérteni, hogy az élet változásai miatt bánkódni hiábavaló. A lények kezdetben kibontatlanok, ami azt jelenti, hogy születésük előtt nem láthatók vagy fizikailag érzékelhetők. Az élet során nyilvánvalóak, azaz fizikailag láthatóak és érzékelhetők, de haláluk után ismét kibontatlanná válnak. Ez azt a gondolatot tükrözi, hogy a lény csak egyik állapotból a másikba kerül át, de a lélek érintetlen marad.

2-29

Van, aki csodálatosnak látja a lelket, van, aki csodálatosként beszél róla, és van, aki csodálatosként hall róla, de mások, még ha hallottak is róla, egyáltalán nem képesek felfogni.

Magyarázat: Ez a vers hangsúlyozza, hogy a lélek annyira összetett és a fizikai világ megértésén kívül áll, hogy logikával vagy intellektussal nem lehet teljesen felfogni. Bár sokan tanulnak vagy hallanak a lélekről, csak kevesen képesek igazán megérteni annak örök, változatlan és szellemi természetét.

2-30

Ó, Bhárata leszármazottja, azt, aki a testben lakozik, soha nem lehet megölni. Ezért nem kell bánkódnod egyetlen élőlényért sem.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna ismét hangsúlyozza a lélek halhatatlanságát és elpusztíthatatlanságát. A testben lévő lélek örök, és sem fizikai fegyverekkel, semmilyen anyagi eszközzel nem lehet elpusztítani. Ardzsunát, aki a csatában esetlegesen elvesztett rokonai miatt bánkódik, emlékeztetik arra, hogy a fizikai test halála nem a lélek elpusztítása, mivel a lélek örök és független a fizikai körülményektől.

2-31

Figyelembe véve különleges kötelességedet, mint hatalmas harcos, tudnod kell, hogy nincs jobb cselekedet a morális elveken alapuló harcnál; tehát nincs mit kételkedned.

Magyarázat: Krisna hangsúlyozza, hogy az igazságos harc a harcos legfőbb kötelessége és a boldogság forrása, mivel lehetővé teszi kötelességének teljesítését és a szellemi fejlődés elérését. A harcos számára nincs nagyobb cél vagy feladat, mint részt venni az igazságért folytatott harcban, és ez a feladat lehetőséget ad mind a dicsőség elérésére, mind a társadalommal és az Univerzummal szembeni belső kötelességének teljesítésére. Ardzsunát emlékeztetik arra, hogy ha figyelmen kívül hagyná harci kötelességét, az ellentmondana harcosi természetének, és ez cselekedeteinek következményeit vonhatná maga után. Ez a vers tehát arra szólítja fel Ardzsunát, hogy győzze le kétségeit és félelmeit, és fogadja el kötelességét az igazságért harcolóként.

2-32

Ó, Pártha, boldogok a hatalmas harcosok, akiknek ilyen harci lehetőség kínálkozik magától, megnyitva előttük a menny kapuit.

Magyarázat: A harcosok számára az ilyen harcban való részvételt szent kötelességnek tekintik, mivel lehetőséget kínál a dicsőség és a hírnév, valamint a mennyország elérésére. Krisna itt hangsúlyozza, hogy ritka és kiváltság, hogy ilyen jellegű harcot kínálnak fel, és az a harcos, aki elfogadja, szellemi haszonra tesz szert, és halála után boldogsággal jutalmazható.

2-33

Ezzel szemben, ha nem veszel részt ebben az igazságos csatában, akkor valójában, elhanyagolva kötelességedet és becsületedet, bűnt fogsz szerezni.

Magyarázat: Krisna rámutat, hogy a harctól való elzárkózás Ardzsuna számára, mint harcos számára, a kötelesség elmulasztását jelentené, ami szégyent hozna és negatív cselekedetek következményeit vonná maga után.

2-34

Az emberek mindig a te becstelenségedről fognak beszélni, és egy tiszteletreméltó ember számára a becstelenség rosszabb, mint a halál.

Magyarázat: Krisna azt is hangsúlyozza, hogy a becstelenség rosszabb, mint a halál. Egy olyan harcos számára, mint Ardzsuna, aki tiszteletreméltó és híres, mint nagy hős, a becsület elvesztése nagyobb tragédia lenne, mint a fizikai halál. A harcos becsülete és hírneve nagyon értékes, és elveszíteni azt azt jelentené, hogy elveszíti a célját és a társadalomban betöltött tekintélyét.

2-35

A nagy generálisok, akik nagyra becsülték a neved és a becsületed, azt fogják gondolni, hogy félelemből hagytad el a csatateret, és jelentéktelennek fognak tartani téged.

Magyarázat: Krisna itt megpróbálja megmutatni Ardžunának, hogy ha megtagadja a harcot, az tönkreteszi a hírnevét a társadalomban, valamint harcostársai és szövetségesei között. Ardžun számára fontos, hogy teljesítse harcosi kötelességét, hogy megőrizze a tiszteletét és a becsületét nem csak a saját szemében, hanem mások szemében is.

2-36

Ellenségeid sok éles szót fognak mondani, és kinevetik a képességeidet. Mi lehetne ennél fájdalmasabb számodra?

Magyarázat: Az ellenségek megvetése és rágalmazása nemcsak ártana a hírnevének, hanem érzelmileg is nagyon fájdalmas lenne, mivel Ardžunát gyengébbnek és gyávábbnak tartanák, mint amilyen valójában. Krisna hangsúlyozza, hogy az ilyen megaláztatás és megszégyenítés még a fizikai fájdalomnál vagy a harc következményeinél is fájdalmasabb lenne, mivel egy harcos számára a becsület és a tisztelet a legfontosabb.

2-37

Ha megölnek, eléred a mennyeket, de ha győzöl, te fogsz uralkodni a föld felett. Ezért, ó, Kuntī fia (Ardžuna), kelj fel és harcolj eltökéltséggel.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna két lehetőséget kínál Ardžunának: ha megölik a csatában, eléri a mennyeket, ami egy harcos számára a legmagasabb szellemi jutalmat jelenti. Másrészt, ha győz, ő fog uralkodni a föld felett és élvezni fogja az anyagi győzelmek gyümölcseit. Mindkét esetben az eredmény pozitív, mivel mind a győzelem, mind a halál előnyös és dicséretes.

2-38

Harcolj azért, hogy harcolj, ne gondolj a boldogságra vagy a bánatra, a veszteségre vagy a nyereségre, a győzelemre vagy a vereségre – így cselekedve soha nem fogsz bűnt szerezni.

Magyarázat: Ez a vers azt hangsúlyozza, hogy ha egy ember képes egyformán elfogadni az élet változó helyzeteit, akkor szellemileg tiszta marad, és nem szerez bűnt, mert a cselekedetei függetlenek az eredményektől. Krisna itt azt tanítja, hogy az önzetlen cselekvés mentes a cselekvés negatív következményeitől, ha kiegyensúlyozott elmével és az eredményekhez való ragaszkodás nélkül hajtják végre.

2-39

Eddig analitikus tanulmányon keresztül írtam le neked ezt a tudást. Most hallgasd meg, hogyan fogom elmagyarázni azt a gyümölcsök élvezésére való vágy nélküli cselekvéssel kapcsolatban. Ó, Pārtha, amikor ilyen tudással cselekszel, megszabadulsz a cselekvés okozta kötelékektől.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna lezárja tanításait a Sānkhja filozófia szemszögéből, és elkezdi elmagyarázni a karma-jóga, azaz az önzetlen cselekvés útját. A Sānkhja tanítása a világ megértésére összpontosít az intellektuális elemzésen és az anyagi test és az örök lélek közötti különbségtételen keresztül. Most azonban Krisna elkezdi elmagyarázni a karma-jógát – azt a szellemi gyakorlatot, amely nemcsak elméleti tudáson alapul, hanem gyakorlati cselekvésen és szellemi fegyelmen is. Krisna rámutat, hogy a karma-jóga gyakorlásával Ardžuna megszabadulhat a cselekvés kötelékeitől – azoktól a cselekvési következményektől, amelyek az embert a születés és a halál ciklusához kötik.

2-40

Ezen az úton nincs veszteség vagy csökkenés, és még egy kis előrelépés is ezen az úton megvédhet a legnagyobb veszélyektől.

Magyarázat: Krisna elmagyarázza, hogy már egy kis lépés is ezen az úton megvédheti az embert a nagy veszélyektől, például a születés és a halál ciklusának veszélyeitől, és a cselekvés negatív következményeitől. Ez azt jelenti, hogy még egy kis elszántság és a szellemi úton való kis előrehaladás is hatalmas haszonnal jár.

2-41

Akik ezen az úton járnak, szilárdak a szándékaikban, és a céljuk egy. Ó, szeretett Kuru fia, azok elméje, akik nem elszántak, sokfelé ágazik.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy azoknak, akik elszántak és a szellemi útra összpontosítanak, az elméjük és a megértésük egységes és egy konkrét célra irányul. Azok, akik felismerték szellemi céljaikat, szilárd elszántsággal követik őket, és az elméjük nem szétszórt vagy eltérített. Ezzel szemben azok, akiknek nincs ilyen elszántságuk, össze vannak zavarodva, és az elméjük szétszórt – hajlamosak elveszni a különböző világi célok és lehetőségek között. Ezeknek az embereknek nincs egységes irányuk, és az elméjük olyan, mint egy sokágú fa, amely sok utat keres, de soha nem ér el egy konkrét célt. Az elme határozatlansága és eltérítése megakadályozza a szellemi fejlődésre való összpontosítást és zavarodottsághoz vezet.

2-42

A kevés tudással rendelkező emberek nagyon ragaszkodnak a Védák pompás szavaihoz, amelyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket javasolnak a mennyei bolygók eléréséhez, jó születéshez, erőhöz és így tovább.

Magyarázat: Krisna arra ösztönzi Ardžunát, hogy ne engedjen a megtévesztő szavaknak, és értse meg, hogy az igazi szellemi fejlődés nem a rituálékhoz kapcsolódik, hanem a lélek természetének mélyebb megértéséhez és a cselekvés és a világi kötelékek feloldásához, rámutatva, hogy a pompás szavak megtéveszthetik az embert és eltéríthetik az igaz szellemi útról.

2-43

Mivel érzéki örömökre és fényűző életre vágynak, azt mondják, hogy nincs ennél magasabb.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy az emberek, akiket a vágyak és az anyagi örömök iránti sóvárgás kerít hatalmába, a mennyei birodalomra törekszenek, és sok rituálét végeznek e célok elérése érdekében. Elméjük a születés és a cselekvés gyümölcseire összpontosít, ami azt jelenti, hogy azért cselekszenek, hogy személyes hasznot húzzanak cselekedeteikből, és örömöt és hatalmat érjenek el ebben és a következő életben is.

2-44

Azok elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki örömökhöz és az anyagi gazdagsághoz, és akiket ilyesmik megtévesztenek, nem alakul ki erős elszántság arra, hogy odaadással szolgálják a Legfelsőbb Urat.

Magyarázat: Krisna ebben a versben arra kívánja rámutatni Ardžunának, hogy a szellemi fejlődés és a felszabadulás eléréséhez el kell szakadni az anyagi javakhoz való ragaszkodástól, és a belső elszántságra és megértésre kell összpontosítani. Csak akkor, amikor az elme szabad a vágyaktól, érhet el az ember mély szellemi koncentrációt és békét.

2-45

A Védák nagyrészt az anyagi természet három minőségét írják le. Ó, Arjuna, emelkedj fel e három minőség fölé. Légy szabad minden kettősségtől, a nyereség és biztonság miatti aggódástól, és állapodj meg valódi lényegedben.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza Arjunának, hogy a Védák gyakran az anyagi cselekedetekről beszélnek, amelyek a három anyagi minőséggel (jóság, szenvedély és tudatlanság) kapcsolatosak. Ezek a minőségek a világi élettel függnek össze, de Krisna arra ösztönzi Arjunát, hogy emelkedjen fel e három minőség fölé, hogy magasabb szellemi szintre juthasson.

2-46

Minden célt, amelyet egy kis víztárolóval el lehet érni, azonnal el lehet érni egy nagy víztározóval. Hasonlóképpen, a Védák rituáléi által nyújtott minden jólétet elérhet az, aki ismeri a Védák valódi célját.

Magyarázat: Ez a vers azt tanítja, hogy a bölcs, szellemileg fejlett ember számára, aki elérte a szellemi megvilágosodást, a Védák rituáléi és szabályai eszközzé válnak, nem pedig céllá. Ahogy egy nagy víztárolóban egy kis tó elveszíti a jelentőségét, úgy a szellemi megértés meghaladja az egyszerű rituálékat és a formális ismereteket.

2-47

Neked csak a cselekedetre van jogod, de annak gyümölcsére nem. Soha ne tartsd magad a cselekedet gyümölcsének okozójának, és ne ragaszkodj a tétlenséghez.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna a Bhagavad-gíta egyik központi tanítását adja át az önzetlen cselekvésről. Arra szólítja fel Arjunát, hogy a kötelességei teljesítésére összpontosítson, ahelyett, hogy várná vagy ragaszkodna az eredményekhez. Az embernek joga van a cselekedetéhez, de nem kell törekednie a cselekedet gyümölcsének vagy eredményének ellenőrzésére vagy követelésére.

2-48

Teljesítsd kötelességeidet a szellemi fegyelemmel egységben, ó, Dhananjaya (Arjuna), elvetve a ragaszkodást. Légy egyenlő mind a sikerben, mind a kudarcban, mert ez az egyensúly a szellemi fegyelem lényege.

Magyarázat: Krisna arra szólítja fel Arjunát, hogy egyenlő gondolkodásmóddal cselekedjen, tekintet nélkül az eredményre. Az eredményekhez való ragaszkodás gyakran szenvedést és elégedetlenséget okoz, de az igazi szellemi fegyelem azt jelenti, hogy békében vagyunk mind a győzelemmel, mind a vereséggel. Ennek a belső egyensúlynak a megőrzésével az ember megszabadul a cselekvés és a cselekvés következményeitől.

2-49

Alázatos szolgálattal, ó, Dhananjaya, tartsd távol magadtól az összes alacsonyrendű cselekedetet, és ilyen tudattal keress menedéket az Úrnál. Akik élvezni akarják cselekedeteik gyümölcsét, azok fösvények.

Magyarázat: Krisna arra ösztönzi Arjunát, hogy a bölcsességben keressen menedéket – önzetlenül és belső békével cselekedjen, ne törekedjen személyes haszonra. Azokat, akik ragaszkodnak a cselekedetek gyümölcséhez és csak önző célok vezérlik őket, fösvénynek nevezik, hogy megfeleljenek a vers szövegének, mert életük célja a múlandó és valódi szellemi megelégedést nem biztosító anyagi javakra korlátozódik. Dhananjaya Arjuna egyik címe vagy neve. A Dhananjaya szó szerint azt jelenti, hogy a gazdagság meghódítója.

2-50

Az az ember, aki az alázatos szolgálatnak szenteli magát, már ebben az életben megszabadulhat a jó és rossz következményektől. Ezért törekedj ennek az állapotnak az elérésére, amely minden cselekvés művészete.

Magyarázat: Krisna arra is rámutat, hogy a szellemi fegyelem a képesség az önzetlen cselekvésre, a saját kötelességének megfelelően. a szellemi fegyelem mint a cselekvés művészete azt jelenti, hogy az az ember, aki a szellemi fegyelem gyakorlásának és bölcsességének útján megerősödött, képes ügyesen elvégezni a kötelességeit az eredményekhez való ragaszkodás nélkül, megőrizve a békét és az egyensúlyt.

2-51

Így cselekedve a bölcsek, akik az Úr iránti alázatos szolgálatnak szentelték magukat, megszabadulnak a születés és halál körforgásából. Elvetve a cselekvés gyümölcse utáni összes vágyat, elérhetik azt az állapotot, amely minden szenvedéstől mentes.

Magyarázat: Ezek a bölcs emberek elérik azt az állapotot, amely mentes a szenvedéstől – ez halhatatlan és mentes mindenféle fizikai és szellemi szenvedéstől. Ez a szellemi felszabadulás állapota, ahol a lélek megszabadul a cselekedetek kötelékeitől és az anyagi világtól.

2-52

Amikor elméd kilábal a tévedések erdejének sűrűjéből, közömbössé válsz mindazzal szemben, amit hallottál és még hallani fogsz.

Magyarázat: Amikor az ember eléri a bölcsesség állapotát és legyőzi belső illúzióit, szabaddá válik a ragaszkodástól mindazzal kapcsolatban, amit már hallott (hagyományok, tudás), mindazzal kapcsolatban, amit még hallani fog. Ez azt jelenti, hogy szellemileg függetlenné válik, és megszabadul a világi megértés korlátaitól.

2-53

Amikor elméd többé nem enged a Védák pompás nyelvének, és megingathatatlan marad, önmaga szemlélődésébe merülve, akkor elérted az isteni tudatot.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna elmagyarázza, hogy az isteni tudat állapotának eléréséhez az ember elméjének stabilnak kell lennie, és nem szabad befolyásolnia a Védák pompás nyelvének, amely gyakran anyagi javakat és mennyei örömöket ígér. Az az ember, aki elérte ezt a szintet, többé nem enged a külső csábításoknak, és megőrzi belső békéjét és önmagára és az Isteni tudatosságára való összpontosítását.

2-54

Arjuna így szólt: Ó, Krisna, mik azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy valakinek a tudata ebbe a transzcendentális állapotba merült? Hogyan beszél, és milyen a nyelve? Hogyan ül, és hogyan jár?

Magyarázat: Ezzel a kérdéssel Arjuna arra kíváncsi, hogy a szellemi fegyelem és a szellemi stabilitás hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban a mindennapi életben. Arjuna, amikor Késavának szólítja Krisnát, arra utal, hogy ő a mindenható és mindent irányító Isten, aki képes válaszokat adni az élet és a spiritualitás legmélyebb kérdéseire.

2-55

A Legfelsőbb Úr így szólt: Ó, Pārtha, amikor az ember elvet minden érzéki örömre irányuló vágyat, amely az elme képzelgéseiből ered, és amikor megtisztult elméje egyedül önmagában talál megelégedést, akkor mondható el róla, hogy tiszta transzcendentális tudatban van.

Magyarázat: Ebben a versben Kṛṣṇa választ ad Arjuna kérdésére arról, hogy milyen az az ember, aki állhatatos a bölcsességben. Rámutat, hogy az ilyen ember elvetett minden vágyat, amely az elméből ered. Ez az ember nem ragaszkodik a világi célokhoz vagy vágyakhoz, amelyeket általában anyagi érdekek és egoista szükségletek motiválnak. Mentes a ragaszkodástól, mert elméje megtisztult a világi javak megszerzésének vágyától.

2-56

Aki elméje nyugalomban marad a szenvedések közepette, aki nem törekszik a boldogságra, és mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, azt bölcsnek nevezik, akinek elméje szilárd.

Magyarázat: Az az embert, aki mentes a ragaszkodástól, nem zavarják a szenvedések, és nem sóvárog az élvezetek után, bölcsnek nevezik, aki elérte a szellemi érettséget és stabilitást. Ez a vers azt tanítja, hogy csak akkor lehet az ember igazán szabad és bölcs, ha legyőzi az anyagi dolgokhoz való ragaszkodást és az élet nehézségeitől való félelmet.

2-57

Az anyagi világban az, aki nem örül, ha valami jó történik vele, és nem szomorodik el, ha valami rossz történik, szilárdan megalapozott a teljes tudásban.

Magyarázat: Az állhatatos bölcsesség az, amely nem a vágyak és az érzelmi kísértések szerint irányítja az embert, hanem egyformán nyugodtan tartja őt kedvező és kedvezőtlen körülmények között is.

2-58

Aki képes visszahúzni érzékeit azok tárgyaitól, mint ahogy a teknősbéka visszahúzza a végtagjait a páncéljába, az valóban megalapozott a bölcsességben.

Magyarázat: Ez a vers az érzékszabályozás fontosságát hangsúlyozza a szellemi érettség és bölcsesség felé vezető úton. Az az ember, aki képes féken tartani az érzékeit, és nem engedi, hogy azok uralják az elméjét és a tetteit, állhatatos a bölcsességben, és képes elérni a belső békét és egyensúlyt.

2-59

A megtestesült lélek tartózkodhat az érzéki örömöktől, bár az érzéki tárgyak iránti vágy megmarad. De egy magasabb íz megtapasztalásával elveszíti irántuk az érdeklődését, és megszilárdul a tudatában.

Magyarázat: Ebben a versben Kṛṣṇa elmagyarázza, hogy az az ember, aki tartózkodik az érzéki örömöktől, eltávolodhat az érzéki tárgyaktól, de az irántuk való vágy mélyen a szívben maradhat. Ez a vágy nem szűnik meg egyszerűen a tartózkodással, mert az érzékek és az elme továbbra is ragaszkodhatnak a világi élvezetekhez. Amikor az ember eléri a legmagasabb tapasztalatot – a szellemi megvilágosodást vagy a lélek valódi természetét –, a világi élvezetek iránti vágy magától eltűnik, mert ez a legmagasabb tapasztalat az Isteni jelenlét tudatosításával jár. Amikor az ember megtapasztalja a legmagasabb igazságot, megérti, hogy az anyagi vágyak csekélyek és múlandóak a szellemi beteljesüléshez képest.

2-60

Ó, Arjuna, az érzékek annyira erősek és viharosak, hogy erőszakkal magukkal ragadják még annak az embernek az elméjét is, aki igyekszik őket féken tartani.

Magyarázat: Még akkor is, ha az ember megfontolt és értelmes, az érzékei erősen befolyásolhatják az elmét, és kibillenést okozhatnak az egyensúlyból és a szellemi fegyelemből. Ezért nagyon fontos nemcsak megpróbálni féken tartani az elmét, hanem folyamatosan gyakorolni az érzékszabályozás fegyelmét is a stabilitás és a koncentráció megőrzése érdekében.

2-61

Akit uralma alatt tartja az érzékeit, teljes mértékben engedelmessé téve őket, és Rám irányítja a tudatát, azt stabil elméjű embernek nevezik.

Magyarázat: Az az ember, aki ellenőrzi az érzékeit, és Istenre irányítja az elméjét, képes megőrizni a stabil bölcsességet, és nem esik áldozatul az érzékek okozta nyugtalanságnak. Ez a vers hangsúlyozza, hogy az igazi bölcsesség akkor érhető el, amikor az elme és az érzékek féken vannak tartva, és az ember szellemi fókusszal és belső békével él.

2-62

Az érzéki tárgyakon való elmélkedés során az emberben ragaszkodás ébred irántuk, a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig harag származik.

Magyarázat: Ebben a versben Kṛṣṇa elmagyarázza az emberi elme és érzelmek folyamatát, amely belső konfliktusokhoz és szenvedésekhez vezet. Amikor az ember az érzéki tárgyakra gondol (dolgokat akar megszerezni vagy világi élvezeteket akar élvezni), ragaszkodás ébred benne ezekhez a tárgyakhoz. Ez a ragaszkodás tovább erősíti az irántuk való vágyat, ami a szenvedély egyik formája. Ha a vágyak nem elégülnek ki, haraggá alakulnak, ami belső nyugtalansághoz és az elme további kontrollvesztéséhez vezethet. Ez a ciklus – a világi tárgyakra való gondolkodástól a haragig – az elme negatív állapota, amely eltéríti az embert a szellemi útról. Ez a vers azt tanítja, hogy a negatív érzelmek és a harag elkerülése érdekében fontos ellenőrizni a gondolatainkat, és nem fordítani túl sok figyelmet a világi tárgyakra és élvezetekre. A szellemi fejlődés és a belső béke akkor lehetséges, ha az ember megszünteti az érzéki tárgyakhoz való ragaszkodást, és nem engedi, hogy a vágy uralja az elmét.

2-63

A haragból teljes illúzió születik, és az illúzió elsötétíti az emlékezetet. Amikor az emlékezet elsötétül, elveszik az értelem, és amikor az értelem elveszik, az ember újra az anyagi gödörbe esik.

Magyarázat: Ebben a versben Kṛṣṇa leírja az érzelmi és szellemi visszaesést, amely akkor következik be, amikor az ember enged a haragnak. Ez a vers hangsúlyozza, mennyire fontos az érzelmek, különösen a harag kontrollálása, mert önpusztító folyamatot indíthat el, amely szellemi hanyatláshoz vezet. A belső béke és bölcsesség eléréséhez tartózkodni kell a haragtól, és tisztán és kiegyensúlyozottan kell tartani az elmét.

2-64

De az az ember, aki mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől, és képes korlátozó elvekkel irányítani az érzékeit, elnyerheti Isten kegyét.

Magyarázat: Ebben a versben Kṛṣṇa rámutat, hogy az az ember éri el a belső békét, aki képes féken tartani az érzékeit, és tartózkodik az érzéki tárgyakhoz való ragaszkodástól és az irántuk való ellenszenvtől. Azokkal ellentétben, akik engednek a vágynak vagy az elkerülés ösztönének, ez az ember a belső lényege szerint cselekszik, és irányítja az érzékeit, nem pedig hagyja, hogy azok irányítsák őt.

2-65

Az ember, aki ilyen módon nyugodt, már nem szenved; ilyen nyugodt tudattal az ember értelme hamar megszilárdul.

Magyarázat: Ez a vers azt tanítja, hogy a belső bölcsesség és a szenvedéstől való szabadság eléréséhez fejleszteni kell a lélek nyugalmát. Amikor az ember eléri ezt a nyugalmat, elméje tiszta lesz, és a szellemi bölcsesség gyorsan megszilárdul, ami belső harmóniához és szellemi fejlődéshez vezet.

2-66

Az az ember, aki nincs kapcsolatban a Legfelsőbb Úrral, nem lehet transzcendentális értelme, sem kiegyensúlyozott elméje, amely nélkül nincs béke. És hogyan lehet boldogság béke nélkül?

Magyarázat: Ez a vers azt tanítja, hogy a lelki boldogság az elme és az érzékek irányításából származik. Csak akkor képes az ember bölcsességet, békét és boldogságot elérni, ha egyesül a szellemi fegyelemmel.

2-67

Az elme, amely a nyugtalan érzékeket követi, elveszi az ember bölcsességét, mint ahogy a szél elviszi a hajót a vízen.

Magyarázat: Ahogyan a szél elviszi a hajót a háborgó vizeken, az érzékek féktelensége is eltérítheti az embert a bölcsességtől és a belső békétől. A lelki stabilitás eléréséhez fontos, hogy az elmét ne befolyásolják az érzékek és a nyugtalanság, mivel az ilyen instabilitás az elme szétszórtságához és a megértés elvesztéséhez vezethet.

2-68

Ezért, ó, erős karú, akinek az érzékei megszabadultak a tárgyakkal való érintkezéstől, kétségtelenül szilárd elméjű.

Magyarázat: Az érzékek megfékezésével és a világi kísértésektől való tartózkodással az ember lelkileg stabil lesz, és eléri a belső békét és tisztánlátást. Az érzékek feletti uralom elengedhetetlen az elme tisztaságának és az élet mély megértésének eléréséhez, ami fontos a bölcsességgel teli élethez.

2-69

Ami minden lény számára éjjel van, az az önmegtartóztató ébrenlét ideje. Amikor a lények ébren vannak, az a bölcs számára az éjszakai állapot.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna az éjszaka és a nappal metaforáját használja, hogy elmagyarázza a bölcs ember (a lelki fegyelemmel rendelkező vagy gondolkodó) és a közönséges lények világfelfogása és megértése közötti különbséget. A közönséges lények számára, akik kötődnek az anyagi világhoz, az, ami a bölcs (az önmegtartóztató) számára világos és éber, éjszakának tűnik - vagyis számukra érthetetlen és elérhetetlen. Ők ébren vannak, amikor a világi dolgokban tevékenykednek, de a lelki tudat rejtve marad számukra. Ezzel szemben a bölcs, aki mély belső megértést és az anyagi kísértésektől való szabadságot ért el, meglátja az igaz valóságot, amely rejtve van azok elől, akik az anyagi világ illúzióiba merültek. Amikor a közönséges lényeket lefoglalják a világi tevékenységek és vágyak, számára ez a világi tevékenység éjszakának tűnik - valami lényegtelennek és távolinak. Ez a vers azt tanítja, hogy a bölcs ember éber a lelki megértésben, míg a közönséges lényeket az anyagi ingerek irányítják. Kiemeli a különbséget azok felfogása között, akik uralják az érzékeiket és elérték a bölcsességet, és azok között, akik még mindig kötődnek a világi dolgokhoz.

2-70

Az az ember, akit nem mozdít meg a folyamatos vágyak áradata, amely úgy érkezik, mint a folyók az óceánba, aki mindig nyugodt, nem pedig az, aki megpróbálja kielégíteni ezeket a vágyakat, érheti el a békét.

Magyarázat: Ez a vers elmagyarázza, hogy a békét az éri el, aki nem ragaszkodik a vágyaihoz, és nem próbálja azokat beteljesíteni. Az az ember, aki mindig világi vágyak beteljesítésére vágyik, nem képes valódi belső békét elérni. Ahogy az óceán változatlan marad még akkor is, ha víz folyik bele, az embernek is belsőleg stabilnak kell lennie a külső vágyak kísértései ellenére.

2-71

Az az ember, aki elvet minden vágyat, ragaszkodás nélkül él, birtoklásérzés és ego nélkül, eléri a békét.

Magyarázat: Ez a vers azt tanítja, hogy a békét csak akkor lehet elérni, ha az ember önzetlenül él, szabadon a vágyaktól, az egótól és a ragaszkodástól. Az ilyen élet egyensúlyhoz és harmóniához vezet mind önmagával, mind a körülötte lévő világgal.

2-72

Ez az, ó, Pártha, a lelki és isteni állapot, amelyet elérve az ember többé nem enged a tévedéseknek. Ha még a halál órájában is képes ilyen állapotban lenni, beléphet Isten országába.

Magyarázat: Ebben a versben Krisna a végső lelki állapotot írja le, amely az Isteni tudatosság megvalósításához vezet. Ez a lelki stabilitás és a felszabadulás állapota, ahol az ember, elérve ezt a szintet, többé nem zavarodik össze, és nem enged a világi illúzióknak. Az ilyen ember mély megértést nyer a lélek valódi természetéről és az Isteni tudatosságról (a legfelsőbb lelki valóságról), szabaddá válik a szenvedéstől és a ragaszkodástól. Ebben az állapotban megőrzi az egyensúlyt és a békét még akkor is, ha az élet a végéhez közeledik, és végül eléri az Isteni tudatosság megvalósítását és a felszabadulást.